Eredmények születtek.

Sokat fejlődött Sóly

Átadták az orvosi rendelőt a falunkban, ahová eddig nem volt új eszközöket is vásárolhatott Sóly Község Önkormányzata.

Ez a legnagyobb eredmény eddig.

Az ünnepélyes átadón Kaptur József, Sóly polgármestere mutatta be a közel húszmillió forintos felújítás eredményeit. – Az épület műszakilag  nem felelt meg az előírásoknak, szükség volt átgondolni és főleg felújítani az épületet. Mivel  a megvalósításhoz szükséges anyagi forrást az önkormányzat nem tudott előteremteni, a polgármester javaslatára pályázatot nyújtott be a belügyminisztériumhoz, amit meg is nyert. Az elnyert tizenöt millió forintos támogatáshoz ötszázalékos önrészt kellett a falunak biztosítani, amit a falu ki tudott gazdálkodni.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő is jelen volt az ünnepségen, Sóly két különböző pályázatot is megnyert, és ezeknek köszönhetően  bővebb fejlesztést  és átalakítást végezhettek. – Sóly mintaszerűen gazdálkodik a közpénzzel, ez más település számára is minta lehet. Két pályázatot is nyert ugyan arra célra. A belügytől kapott  állami támogatást Sóly saját erőből kiegészítette, és a Magyar Falu Programtól kapott támogatással. Ebből az orvosi eszközöket tudták finanszírozni.

Itt kezdődött.

A 2015-a kezdés volt. Az Európai Mobilitási Hétre viszont kaptak 267.500 Ft-ot, egy pingpongasztalt vettek a sólyi köznek . Első nagyobb siker, hogy pozitívan bírálták el a kisbusz pályázatot , így egy Ford Tranzit 9 személyes kisbusz tulajdonosa lett a falu. A 10 milliót érő kisbusz Áfa -ja volt csak költéség a falunak.

360.000 Ft-ért tudott gazdája lenni egy frekventált helyen lévő teleknek. Önkormányzat általi támogatásban 2 fő temetési segélyben-, 6 fő kismama szülési segélyben-, 6 gyerek iskolakezdési támogatásban-, 3 fő pedig rendkívüli szociális támogatásban részesült. 65 gyerek mikuláscsomagot kapott, valamint 108 karácsonyi csomagot osztottak ki önkormányzati rendeletük alapján.

Kulturális események, és azok segítése.

Már hagyomány Sólyban a márc. 15-i szőlőhegyi túra, nőnap – férfinap, májusfa állítás és kitáncolás, sportnap, falunap, európai mobilitási hét – sólyi csillagtúra,szüreti felvonulás, karácsony, jelmezes szilveszteri futás. Az események köre folyamatosan bővült,  gyerek programokkal is.
A Sólyi Dalkör támogatása, 314.000 Ft +tagonként 6.500 Ft/fő értékben.

Közlekedés

A nyolcas út Sóly felőli buszmegállójában napelemes világítást szereltek.

A szőlőhegy

Az utak javítása nagyrészt társadalmi munkával történt az elrendezése ahol a koordinációs munkákat Mazák György képviselő irányítása alatt. A szűk utak miatt közlekedés segítő eszközök lettek felszerelve.

Hitközségek segítése

Az iskolakápolna felújítását Sóly 300.000 Ft-tal támogatta. Megtörtént a ravatalozó külső, belső felújítása 1.198.067 Ft értékben.
A református templom vízelvezetőjét meghosszabbították, így esős időszakban a víz már nem a templom oldalát áztatja.

Sport

A sportpálya vízelvezetése megtörtént, ami levezeti a vizet az önkormányzat által megvalósított nyílt vízelvezetőbe, a belvíz jelentős csökkenése várható így a Vasút utcai pincék is szárazabbak maradnak. Összértékben 3.911.973 Ft-ba kerültek a munkálatok.  Szükség volt a  a rendezési terv módosítására is, a tervekre 1.389.000 Ft-ot költöttek.

Szociális gondoskodás

Az önkormányzat 36 erdei tűzi fát nyert az erre kiírt pályázaton a rászorulók részére.
Az múlt évek gyakorlatához hasonlóan különböző szociális támogatásban részesültek a erre rászorulók
A fogyatékosok és súlyosan betegek rendkívüli támogatása.

Faluszépítés

A faluban 50 facsemetét ültettek, lecserélték a faluközpont virágágyásainak növényeit.

A malom melletti földút szabályozva lett, ami a Zrínyi Miklós utcához csatlakozik 250.000 Ft-ot fizettünk ki a szőlőhegyi út kátyúzására.

1.000.000 Ft-ot kapott a falu a Település Arculati Kézikönyv kidolgozására és az önkormányzati  rendelet megalkotására. Saját forrásból felújították a kultúrház nagytermét. Új színpad burkolat, és bútorok. 1.000.000 Ft értékben.

Petőfi és Vasút Erőalja utca burkolatának javítása és járda építése.

Szőlőhegyi pályázatok és azok felhasználása, térmegfigyelő telepítése.

A társadalmi munkák.

Részletes információk az önkormányzat weboldalán olvasható.

 

Like (0)

Szólj hozzá!

 

Free Web Hosting