Erős a Sólyi Anomáliák azon érzése, hogy a régi polgármester vissza akar térni.
Nincs ennek jobb mércéje mint a szőlőhegyi suttogások. Nyilván ennek az elképzelésnek köszönhető például a volt vállalkozó alpolgármester hirtelen lelkesedése az ötletért. Itt jegyezzük meg, hogy a megint polgármesterségre törekvő már nyíltan biztatja is a választóit. Mindenesetre a munkával szakadásig ellátott Sólyban újra indulni akaró vállalkozónak rengeteg ideje akad ennek a lehetőségnek a népszerűsítésére is. Mint anno az új utcák lakóit kampányoltál erősen, most a szőlőhegyre esett a választás. Nincs is ebben semmi kivetnivaló, csak a Sólyiak tudják mire alkalmas a két ember. Ebben az összeállításban megint lennének érdekes megoldások Sólyban. Az információknak megfelelően a „legesélyesebb ellenzéki jelöltet”látják megint függetlenként benne. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy adott esetben ez a csapat a választópolgárt arra kérik és biztatják, hogy szavazzanak a múltra vagyis az évekig langyos víz újbóli lehetőségre. Ezt mára már nyilvánvaló tény.
A múlt kísértése érdekes lehetőségeket vetne fel megint Sóly tekintetében. Mint tudjuk abban az időben születtek olyan jelentős tervek, mint a sólyi lovagvár és csónakázó tó terve. Szép grandiózus tervek, csak éppen nem Sólyról szóltak, hanem annak természeti kincsinek pár ember által kifosztásáról.
Most múlik pontosan.
Sajnos az akkori testületben senki nem volt aki erre felálljon és azt mondja, hogy állj. A régi polgármesterünk még fel is háborodott azon, ha valaki ezt kritizálni merte. Tisztességes és Sólyt szerető gyerekként és felnőttként ismertük meg, aztán mégis olyan útra tudták terelni ami a megítélését nagyon rontotta. Sokszor akadt problémája a Sólyból élni akaró vállalkozóval is. Aztán történt valami ami miatt zsebre lett téve.
Nyilván, jelenleg nem éppen a legkedvezőbb a helyzet itt Sólyban sem a demagógiához. A sólyiak ugyan is roppant érzékeny füllel figyelnek a lehetőségekre. Természetesen ezek a suttogások sem garantált és elmaradhatatlan megújulást jelentenek nekik, mert ami egyszer működött, az nem garantált, hogy megint működni fog.
Találtak is egy közösséget a szőlőhegyen. De még milyet! Azt kell mondanunk, hogy valószínűleg jobb megoldás nem akadt nekik, mert a lehetőségek szűkültek az ilyen mentalitású faluvezetésnek.
A freudi elszólásokkal teli beszélgetések most a Kossuth utca mellett a szőlőhegyen is elkezdődtek.
A szőlőhegy is aktív színhely lett a Sólyról terefere tekintetében és nyíltan kampányszintre emelkedett. A Sólyból élni akarók meg reménykednek.
Like (0)