Kívül-belül megújult a sólyi orvosi rendelő.

Megújult és minket szolgál.

Az épület felújítását és az eszközök cseréjét egy belügyminisztériumi pályázat segítette, amelyhez a település is hozzátette az önrészt. A település hosszú évek óta várt erre a pillanatra.

“Igazán nagyon tetszik, ez már a mai kornak megfelelő, a régire nagyon ráfért már a felújítás, és reméljük folytatódik község többi épületével.

Már az önkormányzat honlapján is olvasható, hogy milyen fejlesztéseket és felújításokat végzett az elmúlt négy és fél év alatt az önkormányzat. Sokat beszélnek róla a faluban. Jónak és időszerűnek tatja mindenki. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a kis stílű ellenlábasoknak persze ez sem felel meg.

Sutyorognak az arra vevőknek, hogy ezt meg azt is másképp kellett volna csinálni.

Elöljáróban csak annyit teszünk hozzá, hogy amikor ez a csapat volt az önkormányzatban eszük ágában sem volt ezeket az épületeket felújítani.

Egyéni érdekek helyett közösségi célok.

A felebaráti, a kétes munkák helyett tisztességes és az átlátható, törvényes tevékenység jellemzi ma Sóly működését, erre tett esküt a polgármester. A falu is abban bízik, hogy létezik olyan erkölcsi minimum, melyben hovatartozástól függetlenül egyetért mindenki a falu érdekében.

A folyamatban levő pályázatok kapcsán például az orvosi rendelő vagy a következő térkövezés, van közel hatmillió forintja erre az önkormányzatnak  és azt mondja több vállalkozó is, hogy ez a pénz erre kevés.

Azért érdekes történet abból a szempontból, hogy a pályázat kiírásában szereplő négyzetméter szerinti árakból nem jönnek ki. Vajon mit hiányolnak belőle? A jövőt tekintve többek között felújítására kerülne 600 négyzetméter térkövezett járda is. A sólyiak reménye szerint az emberek hisznek az a tisztességes közéletben, a falu jövőjében a napjainkat mérgező volt érdek képviselők lózungjainak ellenére is. Már tudjuk azt is Kossuth utcai szinten, hogy volna itt helyi vállalkozó is aki “ért” ehhez. Nem kell sokat gondolkodni azon ki tudná ezt, -fogd meg fiam a kéményt míg bemegyek a pénzért- szinten kivitelezni.

Nem lenne gond a pályázat ezen részével akkor, ha múlt polgármesteri lennének hivatalban.

Látszik, hogy tisztult a közélet, ez a mostani polgármestertől nem vitatható el.

Az orvosi rendelő felújítására pályázaton 15.000.000 Ft-ot nyert az önkormányzat kedvező és 5 % önrész vállalásával. A munkák jelenlegi állása szerint, akadálymentessé tették a  bejáratot és a mosdó-t, és még egy különálló WC is kialakításra került.
A váró is a kor igényének megfelelően lett alakítva, ezen kívül a hely átrendezésével igényesebb lett az orvosi vizsgáló és a védőnő helyisége is. Az elavult gázkonvektoros fűtésrendszer is korszerűsítésre került és indukciós gázkazánnal radiátoros fűtés került kialakításra.

A volt polgármesteri iroda is átalakításra került és gyógyszertári fiókot terveznek kialakíttatni a jövőben. A régi posta helyiségben kaptak helyet az épületgépészeti berendezések. ami újdonság még országosan is, hogy egy külön helyiségben és itt került kialakításra a külön bejáratú fertőzőbeteg váróterem.
Minden nyílászáró cserélve lett. A régi palatetőt leszedték és megerősítették a tetőszerkezetet. Vörös tetőcserép került fel a megfelelő hófogók felhelyezésével.
Az elektromos rendszer is megújul és napelemes rendszerrel lesz kiegészítve. 8 db napelem került a háztetőre, de az elektromos hálózat átépítéséig még nem üzemel a rendszer. Az előírásoknak megfelelően a külső falak 10 cm-es szigetelést kapnak.  Folyamatban van egy 3.000.000. Ft-os pályázat is, orvosi és védőnői műszerekre és bútoraira.

Eddig hivatalosan nem létezett mint rendelő.

Sajnos egy probléma is akadt a felújítás során. Az orvosi rendelő kb. 30 éve orvosi rendelőként funkcionál, de a hivatalos tulajdoni lapján, mint “községháza, kivett terület” szerepel. Ahhoz, hogy megfeleljen “egészségháznak,”nagyon sok előírásnak kell megfelelni az ÁNTSZ szerint. Ami még plusz költséget jelent az, hogy 5 % önrészt meg kellett toldani  a napelemek vásárlásánál és telepítésénél. A beüzemelését is számolva, még 1.000.000 Ft-ot a költségvetési tartalékból kel átcsoportosítani a munkákra, ami persze rendelkezésre áll az önkormányzatnak.

Sólynak nagyon fontos.

– Nekünk, itt lakóknak ez a beruházás nagyon fontos volt. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen színvonalon fogadnak és látnak el bennünket. A környezeti szépítés, még hátra van, de azt is  megvalósítjuk, vagyis a rendelő és környezetét is szebbé tesszük –.

A lakosság életminőségének javításhoz, a diszkrimináció mentességhez, valamint a közösségi szolgáltatásokhoz való kulturált  hozzáférésnek  minden tekintetben meg fog felelni az épületegyüttes.

Szép teljesítmény, amit megérdemel a falu. Megfelelő vezetéssel és fontossági sorrendek mérlegelésével sok mindennel lehet gazdagítani a falut.

Egy szép faluközpont kialakításának még talán nem úszott el a lehetősége. Volt bontási engedély a régi posta és tűzoltó szertárra is, csak sajnos az akkori vezetés addig húzta halasztotta a bontást, hogy az engedély lejárt, így a tervek csak elszálltak egy időre.

Így az igazán szép parkos és tágas faluközpont kialakítása már a múlté. De, az sem kizárt, hogy újból előveszik ezeket az elképzeléseket…

Stílszerűen már átvághatnánk a nemzeti színű szalagot a felújított orvosi rendelő és az önkormányzati hivatal épülete előtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Like (0)

Szólj hozzá!

 

Free Web Hosting