Pálinka Lovagrend Sólyban

https://www.facebook.com/mindennap.soly/

Szent István Pálinka Lovagrend Sólyban

Jeles esemény a sólyi iskolakápolnában . 2019 december 6.-án megalakult a Szent István pálinka lovagrend. lovagrendek célja, hogy népszerűsítse a kulturált és nemes szokást  az előállításra és fogyasztásra egyaránt. A borlovagrendek mintájára alakult pálinka rend a pálinka mértékadó és felelős ajánlásait vállalták fel.

Pálinkát főzni ugyan olyan szakértelmet kíván, mint a bor és más nemes nedű előállítása. A fogyasztási szokásokat pedig mindig a mértéktartó és kulturált keretek között illik tartani. Ebben fog segíteni a most megalakult lovagrend.

A Szent István Pálinka Lovagrend alapító ünnepségén jeles meghívottak  vettek részt. A kezdeményezést helyi polgármester és lakosok indították el, akik a régi magyar ital helyi felemelése mellett a falu és a szőlőhegy értékeit hirdetnék az ország és a nagyvilág előtt.

A lovagrend alakuló ünnepe a tisztségviselők megválasztását is jelentette. Tisztségviselők a rend védnökei és hirdetői is egyben. Sólyban is megválasztották a legfontosabb tisztségeket, és feladatokat e szerint osztották meg. Így  elnököt, nagymestert, kancellárt és nagykövetet ismertük meg az ünnepségen.

Az egyházi szertartás után a sólyi kultúrházban folytatódott az ünnepség lazább része. Itt már megkóstolhatták a rend tagjai a sólyi szőlőhegy pálinkáit is. a polgármestere  kiemelte, hogy a sólyi szőlőhegyen nem csak szőlő, hanem édes gyümölcsök is teremnek, amelyből mindig is készítettek pálinkát a bor mellett.

A lovagrend elnöke Vágfalvi Attila és Győrfi Bertalan a rend nagymestere beszédükben méltatták, hogy kezdeményezésükkel a mértékadó pálinkafogyasztását népszerűsítenék.

Az ünnepségen jelen volt Ovádi Péter országgyűlési képviselő is alapítói közt ő lett a nagykövet.

A Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület (MPLE) fő célkitűzése, hogy a Magyarországon közfogyasztás céljából termelt minőségi pálinkákat megismertesse a világgal. Ennek során rendezvények szervezésével, támogatásával kíván hozzájárulni a pálinka előállításához, a magyarországi idegenforgalom fejlesztéséhez. Népszerűsíti a magyar gasztronómiát, öregbíti a magyar pálinkaelőállítás, -forgalmazás hírnevét, valamint a mérsékelt és kulturált italfogyasztást, s ennek megfelelően a minőségi italfogyasztás irányába befolyásolja a fogyasztói szokásokat.

Az egyesület feladata a pálinka szakmai érdekeinek képviselete, a pálinkák történelmi hagyományainak ápolása, a pálinka ismertségének növelése. A szervezet az ország ezeréves hagyományait kívánja megismertetni a mai kor emberével, s ezáltal méltó helyre emelni a magyarországi pálinkát.

Az MPLE tagjai lehetnek rendes tagok, tiszteletbeli tagok és vállalkozói tagok. Az egyesület legfőbb szerve a Közgyűlés, amely a rendes tagok összességéből áll. A Közgyűlést évente legalább egyszer kell összehívni, ennek helye általában a Gyulai Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál minden év áprilisában.

Az MPLE látja el a védnöki feladatokat a Budapesten decemberenként megrendezett Pálinka Árkádia rendezvény fölött. (forrás:wiki)

A lovagrendek eredetileg is a Katolikus Egyház hite szerint tettek fogadalmat. Ma a katolikus egyház jogrendjében nem létezik a lovagrendek kategóriája – mégis léteznek egyházi lovagrendek. A maiak magánjellegű, vagy hivatalosan Egyesületnek minősülnek. Ez utóbbiak céljai között jellemzően a tartalmasabb élet és szokások hirdetése, a mások előtt is felvállalt Istentisztelet, a keresztény tanítás is benne van. A vallás gyakorlása a segítő szeretet, ilyen esetben elengedhetetlen.

Rengeteg képpel a Sóly.hu oldalon 

Isten éltesse a frissen megalakult Szent István Pálink Lovagrendet!

Like (0)

Szólj hozzá!

 

Free Web Hosting