Évek óta menő

Gondozás nélküli babarózsa és kemény konoksággal  kórók és egyéb gazok is szépen  burjánzanak rajta. Már csak a tikkadt szöcskenyájak hiányoznak róla.

Az idegenek mutogatnak és kacarásznak rajta. Kevés falu van az országban aminek a bejárata és buszmegállója így néz ki.

Már többször felvetettük a témát, de csak konok elutasítás és a tulajdonviszonyok magyarázat  ismerjük és ez maradt Sólynak. Nincs senki aki felvállalja azt, hogy a buszmegállónk rendben legyen.

A témát addig tartjuk aktuálisnak amíg valaki csak elszégyelli magát ez ügyben. Ami nyilvánvaló a falu vezetése több hónap után sem hajlandó semmit sem lépni, netán megkérni, akár felajánlásként, de munkadíj fejében is elfogadható lenne a rendbetétele.  Arra sem találtunk utalást, hogy ha nem Sóly a tulajdonos akkor azt megkereste volna. Megoldást elérni, csak úgy lehet, ha akarja is valaki. Ami tény Sólyban  eddig nem akarta senki.

Miért ez a nagy elutasítás? Mire jó a csak azért sem álláspont?

Cikkünk folyamatosan frissül a véleményekkel kiegészítve.

Tisztelt Anomáliák!

Nem ezrét vagy azért, de a temetőben csak a reformátusok fontosak? Néha ugyan levágják a nagy füvet, de csak a református felén. Vajon mire jó ez a nagy megtiszteltetés? 

Csak nem megint a falu megosztása a cél?  


T. sólyi A.

A fenti buszmegállót meg kell szüntetni, mivel a falu vezetése nyűgnek tekinti.

 

 

Like (0)

Szólj hozzá!

 

Free Web Hosting