A Sólyi Anomáliák gratulál az eredményekhez.
Polgármesternek és képviselőknek is.
A Sólyi Anomáiák több cikkben is foglalkozott azzal, hogy milyen eredmények születhetnek, a feloszlást követően. Ezeket a cikkeket kérjük olvassák el újból. Egyenlőre csak a polgármester jelöltek szavazatait nézzék meg, mert az eredmény érdekes. (folytatjuk)
Nézzük a sikertelenség okait (A Sólyi Anomáliák szerint)
Göbölös Gergő kampánya nem volt meggyőző
A falu lakosságának ennyi nem elég. Bemutatkozása nem győzte meg eléggé azokat, akit kevésbé ismer. Nem hallgatott a cikkünkben leírt tanácsunkra sem, hogy kezdje társadalmi megbízatású polgármesterként és váltson közben. A cikkben tanácsot is adtunk neki, hogy, ha a falu közvélemény már jó jelzéseket ad vissza, akkor átléphet majd főállásba is. Sajnos tanácsunkat nem fogadta meg és inkább egy olyan verzió felé terelte, ami a falu a focit nem érdeklő részének nem igazán nyerte el a tetszését. Az egy része a fizetésének nem elég meggyőző számviteli adat.
Sajnos sok ember ezen akadt fenn, mert a hozzánk eljutatott véleményekben mindig az volt a fő kérdés, hogy mi fog változni akkor a mostani polgármesterhez képest pénzügyileg. Érzékeny kérdés volt és nem vette komolyan, amit egy cikkben le is írtunk lehetőségnek. A falu beszédtémáját nem figyelte, mert a megválasztott polgármester emlegetve mindig ez került előtérbe. Ez nagy hiba volt tőle.
Másik negatív tényező az, hogy megemlítette, hogy a szőlőhegyen építkezik a feleségével. Ez a második legnagyobb hiba. Már a kultúrházból kifele jövet suttogási téma volt. A faluban lakókban máris kételyek merültek fel, hogy hová fog húzni és miért akar főállásban polgármester lenni fizetésért. Ne higgyük azt, hogy ez csak kevés szavazó gondolta így. Ezt a magánéleti tényt nem kellett volna nagydobra verni.
A falut végig kellett volna járnia, mutatkozni és beszélgetni emberekkel. A focit nem szereti mindenki és nem ebből ismeri a jelöltet. Bemutatkozást a kultúrházban készíthette volna igényesebbre és szemléltetve egy bemutatóval.
Jelölt indítási hiba.
Sokaknak felvillan az a kérdési is mi lesz, ha a Göbölös Gergő lesz a polgármester és Göbölös Balázst is megválasszák képviselőnek. Nincs az a falu, ahol ne szőnének történetet arról miért is lett családi vállalkozássá a falu vezetése. Máris kiszámolnák mennyi a rokonság és mennyi a baráti kör érdekeltsége és folyamatos támadások lennének ez ügyben.
A Sólyi Anomáliák is úgy gondolja, hogy Göbölös Balázs pont ezért nem jutott be. Ezt előre azért tisztázni kellett volna a leváltani akaró csapat tagjainak. Mint ahogy azt is tudták a faluban pontosan ki kinek a jelöltje a képviselők között is.
A Sólyi anomáliák segítsége.
Nem hiába jelent meg cikkünk ezzel kapcsolatban. A csapat szakemberei sokat tudtak volna segíteni időben, hogy nagyobb nyilvánossága legyen a kampánynak. Sajnos ezen volt, aki megsértődött és nem adott információt hetekig, és voltak azok, akik laza kényelemből vagy más oknál fogva sem kerestek bennünket. Mi a szándékunkat jeleztük, de megkeresés csak az a kampány finisében volt, amikor már sejteni lehetett, hogy a polgármester asszony sokkal előrébb van, mint az őt leváltani akaró csapat. A vége kapkodás lett, és már nem sokat javított az esélyeken.
A kampányígéretét véghezvitte az utolsó napra álltak is a napvitorlák a játszótéren.
Az eredmény elmaradt, sőt megerősödve jött ki Ispán Krisztina.
Egy ismerősünkkel már beszéltünk a lehetőségekről ebben az ügyben. Úgy láttuk, hogy Ispán Krisztinát nem törte meg a feloszlás és még nagyobb erővel ment előre céljaiért. A feloszlást követő falugyűlésen is tisztán kampánybeszédet tartott.
Feltettük a kérdést, érdemes volt e feloszlatni a testületet, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy nekünk lesz előnyösebb? (bár ez a kérdés sértődés tárgya is lett)
Eddig csak lehetőségként állítottuk itt, de Most tényként is állíthatjuk, hogy nem. Ebből csak veszteség lett úgy, hogy G. Gergő még képviselő sem lett. Továbbá az újbóli feloszlás fel sem merülhet 3:2 szavazati többségben. Ispán Krisztina ezzel a felállással bármit meg tud szavaztatni a képviselőtestülettel.
A feloszlás nem hozta el a falu nyugalmát, az új választás mélyíteni fogja a megosztást.
Ennek egy tanulsága van, hogy a kapkodásnak nem mindig előnyös a kimenetele. Ez a kampány a leváltók terén nem volt sikeres. Ispán Krisztinát hagyni kellett volna négy évig kínlódni a régi felállású képviselő testülettel.
Négy év múlva az eredmény magáért beszélt volna a választási eredményekben.
Ne vegyék komolyan ez is csak egy feltételezés, de lehet, hogy megint igazunk lenne.
A bejegyzéshez a komment engedélyezett
addig kerepel a nyugdíjas, amíg a templomharang is visszacsönget
Na, óriási diadalnak azért túlzás lenne nevezni Ispán Krisztina győzelmét, mikor az egész egy szűk másfél százalékos előnyön, azaz konkrétan öt darab szavazaton múlott. Ha azon a napon nem esik az eső, talán más íródna a falutörténelem lapjaira. Ez az eredmény aligha tükrözi a közösség akaratát; sokkal inkább a túlpörgött Bözske zsarnoki mesterkedéseit és Zsuzsa, a politikai szélirányokat rekordgyorsasággal váltogató taktikus, sötét mesterterveit. Mert ne legyenek illúzióink: ők ketten rángatják a madzagokat a háttérben, miközben egymásnak ugrasztják a békés lakókat, mint két unatkozó boszorka egy elrontott bábszínházi próbán. Szegény Kriszta még csak nem is sejti, hogy csupán egy jól öltöztetett marionett a nagy falusi intrikák színpadán. És most jönnek csak igazán a viharfelhők…
Reménykedem, hogy legsötétebb időnek már végleg befellegzett !
Volt itt nyolc év a mit egy kitűnően együtt dolgozó csapat vezetett.
Testület élere állt egy SZÁZEZREDES, napirendi pontok szavazásakor kiadta a parancsot-
Kezeket fel ! Szavazzunk! – Egyhangúan megszavazták. Hibátlanul együtt dolgoztak !
Egy akarat érvényesült de az így közössé vált.
Kiderült nem ezt akarja a falu többsége és szerencsére végre kihívó is akadt.
Az eredmény ismert !
Na de az a fránya EGÓÓÓ !
Ez aztán tűrhetetlen ! Majd megmutatjuk hat hónap múlva – megbuktatjuk !
Annyira biztosak voltak magukba, hogy a választás előtt bejelentették – az új választás
költségét saját zsebből kifizetik. (Építkezésnél biztosan nagy szükség lenne rá. Vagy úgy gondolta a főállású polgármesteri fizetésből futja rá. ) Ez ám a magabiztosság !
Hatalmas aknamunka, gyalázkodás, becsületsértés, uszítás, hazugság árán de sikerült
feloszlott a testület.
Eljött a választás napja. A falu megint kinyilvánította akaratát.
Lehet szépíteni – rossz kampány stratégiával, kerepelő nyuggerekel, ostoba támogatókkal-
a lényeg : emberséget, tisztességet, békés életet kíván a lakosság.
Talán érdemes lenne elfogadni és majd négy év után kiderül, hogy jól választottunk-e.
Kedves Választó! Számtalanszor megkerestem a polgármester asszonyt segítségemet felajánlva, amit valamilyen okból befolyólag el utasított. Így volt ez a nap vitorla szerelésénél is. Ezen felül soha nem keresett meg segítség kéréssel. Így nem nagyon tudtam rész venni semmilyen rendezvény előkészítésben. Azt meg hogy miért álltam ki Krisztina mellett, elmondtam. Nem szerettem volna ha egy cikluson belül másfél év csak úgy el veszik. A programommal kapcsolatban még csak annyit. A felsoroltakat javaslatként tártam volna a testület elé. Nem hiszem, hogy egyet sem fogadott volna el a testület. Amúgy is a programokat a testület terjeszti elő a polgár mester elé, aki eldönti hogy érdemes e tovább vinni az ügyet vagy nem .
Szerintem meg a kenyeret és cirkusz elv győzedelmeskedett. Kriszta és a csapata nagyobb cirkuszt csinalt és több kenyeret osztott mint a többiek. Pető László showja ehhez kepest egy egyszemélyes pantomim produkció volt, ami elveszett a hangoskodók közt. Ez ugyan olyan mint a krumpli osztogatas.
En is ugy látom, hogy Petö Laci volt az a jelölt, aki két szék közt a pad alá esett. A falusiak sem tudták hova tenni , igy az x-ek is elkerülték
Kedves Pető László!
Az nem teljesen helytálló, hogy olyan jelöltek kaptak száznál több szavazatot, akiket a falu nem ismer vagy nem volt programjuk. A megválasztott képviselőkön túl 4 jelöltnek sikerült száz feletti szavazot begyűjtenie. Egyet érthetünk abban, hogy K. Richárd és G. Balázs mindenképpen ismertnek tekinthető, és habár saját programot nem fogalmaztak meg, az sejthető volt, hogy G. Gergő programjával értettek egyet. A másik két száz feletti szavazattal rendelkező, de képviselőségig nem jutott jelölt K. Ignác és K. István volt. Esetükben a program nyomtatott formában minden falusi portára eljutott. Az ismertségüket tekintve nem tudok nyilatkozni, de K. Ignác már korábbi falusi rendezvényen megmutatta magát, illetve mindkettejük részt vett a választási fórumon.
Az Ön esetében sokakban megfogalmazott kérdés, hogy egy a megválasztott polgármester programjával még csak nyomokban átfedésben sem lévő saját programmal miként tudta volna garantálni a gördülékeny együttműködést. Meglátásom szerint ez a szavazatok számában is visszatükröződött. Továbbá nyíltan kiállt I. Krisztina mellett, aki viszont nem viszonozta ezt. Ez egyértelműen azt eredményezte, hogy G.Gergő támogatói nem szablvaztak önre. Az I. Krisztinát támogatók, pedig azokra szavaztak, akik részt vettek a programjának kidolgozásában.
Nekem inkább tűnik úgy, hogy jómaga sem gondolta át rendesen a saját stratégiáját. Végezetül, azt is meg kell jegyezni, hogy a falu közösségéért ténylegesen tenni akarókat is szavazatokkal jutalmazták a választók. O. Attila, P. László és P. Attila magas szavaztszáma egyértelműen erre utal.
Sokat javíthatott volna a saját helyzetén például, ha ön is aktívan segédkezett volna a játszótéri napvitorla telepítésében. Sok a játszotérhez közel lakó falusi becsatlakozott önzetlenül, míg ön, aki konkrétan szemben lakik a játszótérrel és annyira szeretett volna vissza adni a falunak, nem segédkezett. Pedig ez arra is jó alkalom lett volna, hogy bebizonyítsa, hogy I. Krisztinát támogatja és együtt tud működni vele. Így még a L., a közmunkás is jobban szerepelt volna a választáson, ha indult volna.
Természetesen bárki indulhat képviselőként, és örülünk, hogy sokan szeretnének a faluért tenni, de érdemes mindenkinek a saját helyzetét reálisan látni.
Fel a fejjel Laci bácsi!
Vedd úgy, hogy R. Erzésbet és Sz. Zsuzsa nyerte meg ezt a választást.
Mivel fentebb említve vagyok, szeretnék egy- két gondolatot Én is meg osztani. A gerincem, a becsületem és a lelkem is rendben van. Viszont vannak akiknek számot kéne adni saját maguknak. Úgy látszik az én programom nem ütötte meg a mércét kis falunkban. Olyan jelöltek kaptak száznál több szavazatot, akiket a falú többsége nem ismer, és programjuk sem volt. Ahhoz viszonyítva, hogy csak 23 szavazatot kaptak, nem vagyok elkeseredve. Megpróbáltam, nem jött be. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak akik rám gondoltak. Maradok tisztelettel.
Erzsi néni nagyon röpköd a seprűjén az Interneten.
Tisztelt refotmátus!
A Sólyi Református Bzilikára költött pénzekkel el tudnak e számolni?
Mert mintha a sok pénz után is középkori állapotok maradtak a temlomban.
református
Ön az a köpönyegforgató háttérből irányító, aki néhány adomány élelmiszercsomaggal megveszi rászoruló lakosságot?
Nem sunnyog. Várja, hogy Kriszta elhozza a kánaánt Sólyba.
Kaptur most sunnyog?
Se az elszámolás nem jó, se nem nyertek.
Veleményterror van a faluban. Mindent és mindenkit kicencúráznak, aki kicsit is mást mer gondolni, mint a vezetés… persze ez nem okoz gondot az olyan üresfejűeknek, mint a közmunkás meg a kerepelő nyuggerek, de hosszu távon sehová sem vezet és a legsötétebb időjet idézi
R. Bözsenek nem igen szólt a kereplülője.
A “mi kis falunk Sóly” hozzászólását is töröték P. Zsuzsának a facebookon.
Mert garatulált Gergőnek.
Mivé változott ez a kis falu?
Már a mi kis falunk Sóly oldal is letiltja a kommenteket ami nem tetszik! Göbölös Gergő polgármester jelölt bejegyzését törölte. Gratulálok
Tisztel kommentelők!
A hozzászólás lehetősége addig biztosított amíg nem megy át durva személyeskedésbe.
Mindenki gondlja meg mi a kritika és mi sértegetés és így kommentljen.
HA NEM MEGY LETILTJUK A KOMMENT LEHETŐSÉGET.
Jelenleg egy bátrabb és mélyebb bár kritikus véleményeket is várunk, mert a Sólyhu-n ezt nem engedi meg a polgármester.
én személy szerint nagyon várom már, hogy X Y, miután a falu pénzén megtanult citerázni, szeretetteljes, zengo koncertet adjon a kultúrházban
(moderálva)
Akkor X-né de Y is bevétett az informális testületbe? Ha tudná, mi az az úrvacsora, nem lehetne kiüldözni a református templomból.
(moderálva)
Kedves “Ez van !”
Ebben egyet értünk, érthetö és teljes elszámolást kellet volna küldeni. ès nem sértödött ovodás stílusban, amiben a falubelieket inzultálják, hogy aki nem érti, az biztosan járatlan a számok világában.
Kedves böbözske !
Szerintem a táblázatban szereplő 60. hrsz 2-8 ig. összes telekre vonatkozik az elszámolás.
A lakosságot a teljes projekt elszámolása érdekli. (és ezt is igéri a bevezető rész )
A beszámolást készítő feledata az áttekinthetőség.
Az, hogy “Elszámolták 17 millióig, 21-el átadták a kasszát.” nem látható a szóban forgó
elszámolásban. Az viszont igen,- hogy volt COVID járvány és energia válság- ez fontos csak nem látom sem a Bevétel sem a kiadási oldalon összegszerüen.
Summázva ! Vagy szemüveget kell cserélni , vagy Közgazdasági NOBEL Díj-ra felterjeszteni
a szerzőket. Feltaláltak egy új módszert a nem látható adatsorok elszámolási teknikáját !
Vagy csak egyszerüen Hülyének néznek bennünket .
Áttekinthetőség szempontjából sokat segített volna, ha megjelölik melyik telkek eladására vonazkozott az elszámolás. Ez nem szerepelt a papíron.
Kiváncsi lennék rá, hogy ebből a sajtpapír betüiből egy szakértő mit olvasna ki.
Látszik a 2025. évi eladás is, de az elszámolás időszaka hol szerepel.
Örömmel tölt el, hogy neked a Hold is fényesebben ragyog !
Köszönöm, hogy a sugarakból nekem is juttatsz egy pár nyalábot !
Nem ártana a minimum tiszteletadást kicsit gyakorólni.
Belátom bizonyos kor után már nehezen megy !