A Sólyi Anomáliák gratulál az eredményekhez.
Polgármesternek és képviselőknek is.
A Sólyi Anomáiák több cikkben is foglalkozott azzal, hogy milyen eredmények születhetnek, a feloszlást követően. Ezeket a cikkeket kérjük olvassák el újból. Egyenlőre csak a polgármester jelöltek szavazatait nézzék meg, mert az eredmény érdekes. (folytatjuk)
Nézzük a sikertelenség okait (A Sólyi Anomáliák szerint)
Göbölös Gergő kampánya nem volt meggyőző
A falu lakosságának ennyi nem elég. Bemutatkozása nem győzte meg eléggé azokat, akit kevésbé ismer. Nem hallgatott a cikkünkben leírt tanácsunkra sem, hogy kezdje társadalmi megbízatású polgármesterként és váltson közben. A cikkben tanácsot is adtunk neki, hogy, ha a falu közvélemény már jó jelzéseket ad vissza, akkor átléphet majd főállásba is. Sajnos tanácsunkat nem fogadta meg és inkább egy olyan verzió felé terelte, ami a falu a focit nem érdeklő részének nem igazán nyerte el a tetszését. Az egy része a fizetésének nem elég meggyőző számviteli adat.
Sajnos sok ember ezen akadt fenn, mert a hozzánk eljutatott véleményekben mindig az volt a fő kérdés, hogy mi fog változni akkor a mostani polgármesterhez képest pénzügyileg. Érzékeny kérdés volt és nem vette komolyan, amit egy cikkben le is írtunk lehetőségnek. A falu beszédtémáját nem figyelte, mert a megválasztott polgármester emlegetve mindig ez került előtérbe. Ez nagy hiba volt tőle.
Másik negatív tényező az, hogy megemlítette, hogy a szőlőhegyen építkezik a feleségével. Ez a második legnagyobb hiba. Már a kultúrházból kifele jövet suttogási téma volt. A faluban lakókban máris kételyek merültek fel, hogy hová fog húzni és miért akar főállásban polgármester lenni fizetésért. Ne higgyük azt, hogy ez csak kevés szavazó gondolta így. Ezt a magánéleti tényt nem kellett volna nagydobra verni.
A falut végig kellett volna járnia, mutatkozni és beszélgetni emberekkel. A focit nem szereti mindenki és nem ebből ismeri a jelöltet. Bemutatkozást a kultúrházban készíthette volna igényesebbre és szemléltetve egy bemutatóval.
Jelölt indítási hiba.
Sokaknak felvillan az a kérdési is mi lesz, ha a Göbölös Gergő lesz a polgármester és Göbölös Balázst is megválasszák képviselőnek. Nincs az a falu, ahol ne szőnének történetet arról miért is lett családi vállalkozássá a falu vezetése. Máris kiszámolnák mennyi a rokonság és mennyi a baráti kör érdekeltsége és folyamatos támadások lennének ez ügyben.
A Sólyi Anomáliák is úgy gondolja, hogy Göbölös Balázs pont ezért nem jutott be. Ezt előre azért tisztázni kellett volna a leváltani akaró csapat tagjainak. Mint ahogy azt is tudták a faluban pontosan ki kinek a jelöltje a képviselők között is.
A Sólyi anomáliák segítsége.
Nem hiába jelent meg cikkünk ezzel kapcsolatban. A csapat szakemberei sokat tudtak volna segíteni időben, hogy nagyobb nyilvánossága legyen a kampánynak. Sajnos ezen volt, aki megsértődött és nem adott információt hetekig, és voltak azok, akik laza kényelemből vagy más oknál fogva sem kerestek bennünket. Mi a szándékunkat jeleztük, de megkeresés csak az a kampány finisében volt, amikor már sejteni lehetett, hogy a polgármester asszony sokkal előrébb van, mint az őt leváltani akaró csapat. A vége kapkodás lett, és már nem sokat javított az esélyeken.
A kampányígéretét véghezvitte az utolsó napra álltak is a napvitorlák a játszótéren.
Az eredmény elmaradt, sőt megerősödve jött ki Ispán Krisztina.
Egy ismerősünkkel már beszéltünk a lehetőségekről ebben az ügyben. Úgy láttuk, hogy Ispán Krisztinát nem törte meg a feloszlás és még nagyobb erővel ment előre céljaiért. A feloszlást követő falugyűlésen is tisztán kampánybeszédet tartott.
Feltettük a kérdést, érdemes volt e feloszlatni a testületet, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy nekünk lesz előnyösebb? (bár ez a kérdés sértődés tárgya is lett)
Eddig csak lehetőségként állítottuk itt, de Most tényként is állíthatjuk, hogy nem. Ebből csak veszteség lett úgy, hogy G. Gergő még képviselő sem lett. Továbbá az újbóli feloszlás fel sem merülhet 3:2 szavazati többségben. Ispán Krisztina ezzel a felállással bármit meg tud szavaztatni a képviselőtestülettel.
A feloszlás nem hozta el a falu nyugalmát, az új választás mélyíteni fogja a megosztást.
Ennek egy tanulsága van, hogy a kapkodásnak nem mindig előnyös a kimenetele. Ez a kampány a leváltók terén nem volt sikeres. Ispán Krisztinát hagyni kellett volna négy évig kínlódni a régi felállású képviselő testülettel.
Négy év múlva az eredmény magáért beszélt volna a választási eredményekben.
Ne vegyék komolyan ez is csak egy feltételezés, de lehet, hogy megint igazunk lenne.
A bejegyzéshez a komment engedélyezett
Kedves ezt így kell.
Az a 15 millió amit te találtál azt már a Krisztáék adták el.
Ezentúl pedig az áfa 27%, ne csak a számokkal ismerkedj még, hanem a betűkkel is. Elszámolták 17 millióig, 21-el átadták a kasszát. Az a baj neked azt is elkéne magyarázni, hogy miért éget a nap…..
Most már minden világos !
Azért sikerült ilyen eredményesre az előző ciklus telkek eladása , mert kitűnően
tudott együtt dolgozni a csapat. A lakosság kérésére kiszórt elszámolás tükrözi milyen
korrekt módon tudtak elszámolni. Akassza szerinti BEVÉTEL : 69 250 000,-
Telkek értékesítése : 84 806 000,-
– Hova lett téve : 15 556 000,- másik kasszába I
„Pont ez ellenkezője igaz ahhoz, hogy a falu kasszája működjön, együtt kell dolgozni.”
KIADÁS : ÁFA 14 722 441,- / 1. tétel
– Hogy lehet Telkek értékesítés : 84 806 000,- 5 % – os Áfa-ja ennyi ?
Hova lett több mint 10 000 000,- miért énnyitt fizettek be ?
„ hogy a falu kasszája működjön, együtt kell dolgozni.”
Már értem ! Jól sikerült az együtt dolgozás .
A hiba bennem van ! „ sajnos a számok világában értetlen „ vagyok.
Kedves Csilla!
Pont oda vezet, sajnos.
Kedves Tomi!
Ezért volt a provokáció és eredményes is volt.
Gyűlölködés nem vezet hatalomra!!!!!!!!!
Ugyanez volt 1 éve. !
Sajnálom az 5 szavazati kulombséget!
Be nem jutott polgármester jelöltet találtuk legesélyesebbnek amikor megkeresett minket. Nem mentünk le szavazni a hétvégi adok- kapok esemény miatt. Nem tudtuk, hogy kire kellene szavazni.
Baráti körünk is ugyanebben a dilemmában szenvedtek, szintén tizen.
Tudtuk volna, hogy veszít, akkor megyünk szavazni a Grgőee.
Már sajnáljuk😔
Én is felhúztam a szemöldökömet azon, hogy Lottiné kapott meghívót, Pető Laci bátyja meg nem. Pedig biztosan jól esett volna neki, főleg azok után, hogy 23 szavazattal, ami gyakorlatilag a bővebb családi kört jelentk, nyilvánosan megalázták ezen a választáson. Úgy látszik az sem mindegy, honnan jön a támogatas.
Légynek nem nevezném Lottinét, de a gravitációs erő begurította a kis falunk willendorfi vénuszát a kocsmába
Néztem a facebook-on, hogy X-né is ott volt a kocsmai kapmpányzárón.
Ingyen pia, vonazza a legyeket?
(moderálva)
“Az együtt dolgozásnak nincs köze a falu kasszájának.” Már megint..? Félreértés ne essék ez az állítás a feloszlás egyik oka volt.
Tisztelettel ez egy nagyon nagy tévedés, és bele lehet bukni.
Pont ez ellenkezője igaz ahhoz, hogy a falu kasszája működjön, együtt kell dolgozni.
Lehet, hogy én tanultam rosszul.😣
Számos tanulság vonható le ebböl a válaszásból, érdemes mindenkinek tanulnia. Amiben Ispán Krisztina biztosan jobb volt, az a kommunikáció, elsösorban a közösségi média felületén, illetve a nyomtatott tájékoztatást illetöen (verbális kommunikációt illetve nem tartom megnyerönek). Göbölös Gergönek ehhez képest elég kezdetleges volt a kampánystratégiája, habár a beágyazottsága réven sokkal többet ki tudott volna hozni a magából. Meglátásom szerint, a sértettségen alapuló kommunikácio sem nyer mindig teret magának. Sajnos itt Ispán Krisztina cenzúrásdija sokkal jobban megvezette a falu lakosságát. A választás napját megelözö napon történt nyilvános üzenetváltásból is ö jött ki jobban. Itt az érzelmek helyett azt kellett volna megmutatni, hogy akkor van-e olyan szabály a faluban, ami alapján kérhette a területfoglalási engedélyt, avagy sem. A távolból úgy tünt, hogy a szituáció kiindulópontja sem volt teljesen fekete/fehéren megítélhetö helyzet. Egyrészt a kérést is nagyon késön küldték el és egy megkésett válasz a kampány kellös közepén, hajszálnyira a választás elött nem olyan eget rengetö kihágás. Itt egy a sport iránt nem rajongó jogosan teheti fel a kérdést, hogy miért az utolsó pillanatban kellett sörpadot igényelni és a trületi igényt bejelenteni. Egyáltalán nem vonom kétségbe, hogy Ispán Krisztinával nehéz együttmüködni, de ez a fajta szervezés sem vitte elöre a masik helöltet. Továbbá azt is be kell látni, hogy a sportesemények nem mozgatnak meg mindenkit. Ráadásul Göbölös Gergö volt az egyik legpasszivabb az összes jelöltböl, míg mások játszóteret épitettek, pályázatot nyertek, vagy közlekedési tükröket telepítettek, a focimeccsen kívül nem láttam semmit.
Ispán Krisztinával szembeni egyik leggyakoribb kritika az illetménye volt. Ebben sem igazán tudott Göbölös Gergö jobbat mutatni, mert föallasban végezte volna a megbizatását, és hiába ajánlotta fel, hogy fizetése – hozzáteszem, egy meg nem határozott részét a sólyi civilszervezetknek – ajánlotta volna fel, úgy gondolom, nem volt elég meggyözö. Egyrészt ez ugyanugy egette volna a falu pénzét, mint Ispán Krisztina, másrészt az ilyen jellegü civil szervezeti támogatás nem a legköltséghatékonyabb, mert a járulekok, adók a fizetés után ugyanúgy befizetésre kerültek volna. Valószinuleg az sem nyerte el mindenki tetszését, hogy ebböl a pénzböl peldaul akkor a nyugdijasok, köztük Ispán Krisztinát fanatikusan támogato Rékai Bözske ös Sz Zsuzsa buszoztatása, kirándultatása valósult meg.
Végül én a Kaptur által körbeküldött önkormányzati telek eladásokról szólo fecni elött is értetlenül álltam. Valljuk be a dokumentum összeállítása nem volt a legigényesebb. De a legelgondolkodtatóbb dolog, h hogy a benne foglalt, kissé merész kijelentés – ,mely szerint aki ez alapján az elszámolás alapján nem érti a pénzügyi számotvetést, az bizonyára járatlan a számok világáb – ellenére az egész papír nagyon zavaros volt és a számok nem adták ki azt, amit oda leírtak. Adjuk csak össze a telekeladások bruttó árat és egyböl összezavarodunk. Számomra egy tizmillió pluszos tétel elszámolása így is kérdéses.
Mibel Ispán Krisztina választási programját nyomtatva körbeküldte a faluban, hiába tünik sok eleme megvalósithatlannak, egy egyszerü falusinak nagyon is vonzzó lehetett. Èn arra bíztatok mindenkit, hogy örizze meg a nyomtatványt, tegye el, és négy év múlva az új választási kampányban értéklje a teljesítményt az ígéretekkel szemben és bátran kérdezzen, ha valami nem tetszik.
Az együtt dolgozásnak nincs köze a falu kasszájának.
A kasszában lévő összeget a bevételek határozzák meg.
A kiadások nagy részét nem a testület dönti el. A számlák jönnek mint a rossz idő és ezt
ki kell fizetni. A családi kasszában sincs másként.
A fenn maradó pénz elköltéséről a testület dönt !
Ez a csapat képes megfelelő kompromisszummal együtt dönteni !
Nagy tapasztalattal, kellő intelligenciával, diplomáciai érzékkel nem utolsó sorban elkötelezettséggel rendelkeznek.
Meg tudják választani tanácsadóikat.
Biztos vagyok benne, nem az eddigiekre támaszkodnak.
Nem akarják,hogy dönteni kelljen mire gyűjtsön pár hónap múlva a képviselő –
Építkezésre vagy új választásra.
De az is lehet, hogy tele a mellényzseb és sikerül ismét eszközként felhasználni.
Akkor már csak a falu kasszáját kell “rávenni” arra dolgozzon együtt ezzel a csapattal.
Azzal azért legyen tisztában mindenki, ezzel a falu nem lett előrébb.
Sőt bátrabban fognak kábítani és átverni minket.
Szép gesztus, hogy gratulálunk a jelölteknek és nem szóljuk le a “győzteseket”.
Leginkább az lenne a jó, ha a falu lenne a GYŐZTES – de arra még várni kell!
Szeretnék gratulálni a választóknak is, bár egy-két ember fejében lehetet némi zavar.
Ezt nem abban az öt szavazat különbségben látom, amivel az egyik polgármester jelölt többet kapott, mint a másik.
A “vesztese(k)nek” üzenem: többet kellett volna dolgozni, komolyabb csapattal és felkészültebben. Tanulhattak volna az előző választásból!!!!
Edina
A polgármester asszony a kocsmában ünnepelt a lepukkant alakokkal! Mehet tovább a hazudozás! Bár ez őket nem zavarja.
Leszámólva a ” rengeteg gyermekkori barátot ” és a népes falubeli rokonokat , talán az az 5
másképet mutatna ! Tőlük érthető az elfogultság . Ilyen helyzetben én sem tenném másra az X-et.
Sólyban, 5 emmberrel többen szeretnék a falu kasszájat lenullázni, mint aki nem.
“Ne sírjatok, lányok
Ne sírjatok, srácok
Ne sírjatok, lányok
Az élet szép ” – is lehet (Illés”)
Érdemes átgondolni !
Egyedül Pető Laci bácsinál jött be a papírforma.
Nem gondolta ő ezt át rendesen.
Várjuk a választási program teljesítését, minden célkitűzés megvalósítasának pillanatát
Az urnáknál azonban gyorsan kiderült, hogy a “Majd én megmondom, mit kéne!” mottó nem vált be…….
(közösségi elvek megsértése miatt moderálva)
Rékai Bözskének azért ez a siker túl sekélyre sikeredett, nem lesz elég a fürdőzésre.
Azért ez nem hatalmas siker, a falu továbbra is megosztott marad. Reméljük a polgármester mostantól jobban figyel minden félre
Gratulálunk a megválasztottaknak!
Jó szoros lett. 5 szavazat.