Választási eredmények

A Sólyi Anomáliák gratulál az eredményekhez.
Polgármesternek és képviselőknek is.

Sólyban nem vezetjük be azt a szokást, hogy az elért eredményekhez nem gratulálunk, és leszóljuk a győzteseket. Ennek emberi oldala van. Azt is elismerjük, hogy mi nem támgoattuk Ispán Krisztinát az írásainkkal.   Ennek az oka viszont a politikájára vezethető vissza.  Az emberekhez és a képviselőkhöz való viszonya ismert volt, ha nem változtat, akkor Sólyban sok munkánk lesz a jövőben is, ezért olvassanak minket rendszeresen.
Sok levél és trágár üzenet érkezett hozzánk nem emberi stílusban, ezekre nem reagáltunk. Ezzel a részével a polgáremester támogatónak kell majd magukban elszámolnai.

A Sólyi Anomáiák több cikkben is foglalkozott azzal, hogy milyen eredmények születhetnek, a feloszlást követően. Ezeket a cikkeket kérjük olvassák el újból.  Egyenlőre csak a polgármester jelöltek szavazatait nézzék meg, mert az eredmény érdekes. (folytatjuk)

Nézzük a sikertelenség okait (A Sólyi Anomáliák szerint)

Göbölös Gergő kampánya nem volt meggyőző

A falu lakosságának ennyi nem elég. Bemutatkozása nem győzte meg eléggé azokat, akit kevésbé ismer. Nem hallgatott a cikkünkben leírt tanácsunkra sem, hogy kezdje társadalmi megbízatású polgármesterként és váltson közben. A cikkben tanácsot is adtunk neki, hogy, ha a falu közvélemény már jó jelzéseket ad vissza, akkor átléphet majd főállásba is. Sajnos tanácsunkat nem fogadta meg és inkább egy olyan verzió felé terelte, ami a falu a focit nem érdeklő részének nem igazán nyerte el a tetszését. Az egy része a fizetésének nem elég meggyőző számviteli adat.

Sajnos sok ember ezen akadt fenn, mert a hozzánk eljutatott véleményekben mindig az volt a fő kérdés, hogy mi fog változni akkor a mostani polgármesterhez képest pénzügyileg.  Érzékeny kérdés volt és nem vette komolyan, amit egy cikkben le is írtunk lehetőségnek. A falu beszédtémáját nem figyelte, mert a megválasztott polgármester emlegetve mindig ez került előtérbe. Ez nagy hiba volt tőle.

Másik negatív tényező az, hogy megemlítette, hogy a szőlőhegyen építkezik a feleségével. Ez a második legnagyobb hiba. Már a kultúrházból kifele jövet suttogási téma volt. A faluban lakókban máris kételyek merültek fel, hogy hová fog húzni és miért akar főállásban polgármester lenni fizetésért. Ne higgyük azt, hogy ez csak kevés szavazó gondolta így. Ezt a magánéleti tényt nem kellett volna nagydobra verni.
A falut végig kellett volna járnia, mutatkozni és beszélgetni emberekkel. A focit nem szereti mindenki és nem ebből ismeri a jelöltet. Bemutatkozást a kultúrházban készíthette volna igényesebbre és szemléltetve egy bemutatóval.

Jelölt indítási hiba.

Sokaknak felvillan az a kérdési is mi lesz, ha a Göbölös Gergő lesz a polgármester és Göbölös Balázst is megválasszák képviselőnek. Nincs az a falu, ahol ne szőnének történetet arról miért is lett családi vállalkozássá a falu vezetése. Máris kiszámolnák mennyi a rokonság és mennyi a baráti kör érdekeltsége és folyamatos támadások lennének ez ügyben.
A Sólyi Anomáliák is úgy gondolja, hogy Göbölös Balázs pont ezért nem jutott be. Ezt előre azért tisztázni kellett volna a leváltani akaró csapat tagjainak. Mint ahogy azt is tudták a faluban pontosan ki kinek a jelöltje a képviselők között is.

A Sólyi anomáliák segítsége.

Nem hiába jelent meg cikkünk ezzel kapcsolatban. A csapat szakemberei sokat tudtak volna segíteni időben, hogy nagyobb nyilvánossága legyen a kampánynak. Sajnos ezen volt, aki megsértődött és nem adott információt hetekig, és voltak azok, akik laza kényelemből vagy más oknál fogva sem kerestek bennünket. Mi a szándékunkat jeleztük, de megkeresés csak az a kampány finisében volt, amikor már sejteni lehetett, hogy a polgármester asszony sokkal előrébb van, mint az őt leváltani akaró csapat. A vége kapkodás lett, és már nem sokat javított az esélyeken.
A kampányígéretét véghezvitte az utolsó napra álltak is a napvitorlák a játszótéren.

Az eredmény elmaradt, sőt megerősödve jött ki Ispán Krisztina.

Egy ismerősünkkel már beszéltünk a lehetőségekről ebben az ügyben. Úgy láttuk, hogy Ispán Krisztinát nem törte meg a feloszlás és még nagyobb erővel ment előre céljaiért. A feloszlást követő falugyűlésen is tisztán kampánybeszédet tartott.

Feltettük a kérdést, érdemes volt e feloszlatni a testületet, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy nekünk lesz előnyösebb? (bár ez a kérdés sértődés tárgya is lett)

Eddig csak lehetőségként állítottuk itt, de Most tényként is állíthatjuk, hogy nem. Ebből csak veszteség lett úgy, hogy G. Gergő még képviselő sem lett. Továbbá az újbóli feloszlás fel sem merülhet 3:2 szavazati többségben. Ispán Krisztina ezzel a felállással bármit meg tud szavaztatni a képviselőtestülettel.

A feloszlás nem hozta el a falu nyugalmát, az új választás mélyíteni fogja a megosztást.

Ennek egy tanulsága van, hogy a kapkodásnak nem mindig előnyös a kimenetele. Ez a kampány a leváltók terén nem volt sikeres. Ispán Krisztinát hagyni kellett volna négy évig kínlódni a régi felállású képviselő testülettel.
Négy év múlva az eredmény magáért beszélt volna a választási eredményekben.

Ne vegyék komolyan ez is csak egy feltételezés, de lehet, hogy megint igazunk lenne.

 

A bejegyzéshez a komment engedélyezett

ISPÁN KRISZTINA
169 (50,75%)
Polgármester
GŐBÖLÖS GERGŐ
164 (49,25%)
Képviselők 
OLASZ ATTILA ISTVÁN 218 Képviselő
PIRI ATTILA 191 Képviselő
PACHER LÁSZLÓ 164 Képviselő
KOVÁCSNÉ MAKRA EDINA 151 Képviselő
Like (0)

“Választási eredmények” bejegyzéshez 87 hozzászólás

  1. Nyávogjatok macskák ! Karmoljatok nyugodtan !
    Egeret úgy sem sikerül fogni ! A hasznotok egy nagy nulla !

  2. Látom Bözske ráuszította a kutyáit a kritikus hangokra. Lassan itt is le lesz tiltva mindenki

  3. Az audit már megvolt. Nem is egyszer
    Feljelentés alpján. Köszi az ajánlatot.
    Ezek is sólyiak, csak mondom van joguk feljelenteni is.
    Azt viszont nem értem mi ebből hasznuk?

  4. Ajánlok a Cégnek egy AUDITOT ! Talán feltárja, hogy nem ártana Önnek sem egy
    felülvizsgálat !

  5. Alig pár napja még a polgármester volt egy hazug, önjáró, együttműködni képtelen,
    a falu kasszáját elherdáló parazita.
    Ma már más szelek fújnak !
    Neki megyünk két tisztességben szép kort megért asszonynak !
    A képviselőnek jelentkező ugyancsak nem az ifjak közé tartozó embernek .
    Kikezdjük a már bizonyított képviselőt !
    Igen ! Így megyen a Világ !
    Ez ám a logika !

  6. Nagyon fáj?

    “Piri Attila egy gerinces, egyenes határozott ember!”
    Igen, mindent tudodtt a Ispán Krisztina órákon belül, és a hírek szerint azt is ami csak olyan helyen hangzott el, ahol ő is jelen volt.
    Ugyan ettől még lehet gernces, és határozott, de pártatlan már többet nem.

  7. Lenyűgöz az a mérnöki precizitás, amellyel Erzsike és Zsuzsika, a két fekete özvegy, szinte észrevétlenül szőtték hálójukat a felszín alatt. Úgy tűnik, az idei nyárra elkészült a mestermű, amely behálózta az egész falut, és már csak arra várnak, hogy eltiporják mindazokat, akik merészelnek szembemenni velük. Az első gyanútlanokat már félre is állították. Ispán Krisztina meg csak a csali, akit a sötétből rángatnak a hálón, hogy a falunak legyen kin köszörülnk a nyelvét.

  8. Kinek fáj? Talán Önnek, hogy mások gondolkodnak. Ha nem vette volna észre ez egy a választási eredményeket kiveséző cikk és az ahhoz kapcsolódó kommentek. Nem kötelező olvasni. Biztosan fáj, hogy itt meg szabadon lehet véleményt nyilvanítani.

  9. ” démoni kör, Erzsikr es Zsuzsácska”- a sok hozzászólás egyhangúlag tükrözi, hogy észrevettétek- ez a kétszemélyes kör milyen sokra képes.
    A sebek nyalogatása közben talán eljuttok odáig is hogy rossz tanácsadók mögé
    álltatok. Habár ők is taglalták, hogy hol hibáztak egy párat fel is soroltak.
    Van még négy év !
    Valószínű még adódik a lehetőség megkérdezni a „boszorkákat”.
    Bebizonyosodott, hogy sok mindent nagyon tudnak. Még választást nyerni is !

    Piri Attila egy gerinces, egyenes határozott ember!
    Ne aggódjatok, tudja mit csinál és helyén van az esze is!

  10. Azért jó, hogy valahová le lehet írni a véleményeket.
    Valahová meg nem.

  11. Álmomban sem gondoltam volna, hogy mit is jelentett valójában, amikor összegyűlt a démoni kör, hogy megírják a “falu meséjét”. Gratulálok, Erzsikr es Zsuzsácska, úgy látszik hat a méreg

  12. Ha Piri Attila továbbra is ilyen alázatosan próbál megfelelni Ispán Krisztinának és körének, könnyen lehet, hogy nem marad sokáig képviselő

Szólj hozzá!

 

Free Web Hosting