Mit is jelent pontosan “a változás kell” Sólyban?

Egyre több levél érkezik azzal kapcsolatban, hogy mi az ami jobb lenne és ha változás lenne Sólyban.

Volt egy sólyi elképzelés azokon az találkákon amelyekről még a választások előtt írtunk. Bár a sólyi elnevezés kicsit erős, de maradjunk annyiban, hogy a kiötlői sólyiak. Előre definiálták azokat a pozíciókat amire nekik mindenképp szükségük lenne. Fel sem merült bennük az a gondolat, hogy esetleg a választók ezt mégsem szavazzák meg úgy ahogy a csengős ház melletti összeröffenéseken ezt majdnem vérszerződés formájában  le is fektették.

Mi történt?

Első körben két ábrát teszünk közzé, Sóly közéleti kapcsolati rendszeréről. Az első ábra a választások után kialakult rendszert elvi és lehetséges kapcsolatait mutatja. A második ábra a Sóly újbóli kifosztására kívánt felállást és kapcsolati rendszerét mutatja, leggyengébb változatban. Legalább erre számítottak.

A jelenleg kialakult  kapcsolati rendszert a választók így alakították:

Ez az ábra Sóly második kifosztására útjait szemlélteti.

Ez lett volna a belépő szint, de sokkal durvább felállást is el tudtak volna képzelni a háttérből. Első körben a leggyengébb változatot mutatjuk be.

 

Mindenkinek javasoljuk az ábrák tanulmányozását mert az mindent elárul. Javasoljuk, hogy főleg a piros kapcsolati utakat elemezze mindenki akinek valamit is számít Sóly közélete. De ezzel még nincs vége több olvasónk ennél durvább kapcsolati rendszert is felvázoltak nekünk.

Íme a “változás kell” Sólyban program végrehajtási útjai.

Sokaknak emlékezetes még, amikor a falut pár ember érdeke működtetett. Az ábrákat tanulmányozva pont ezt a kapcsolati rendszert akarták most is elérni. Mint látszik a közérdek teljesen egyedül van  és senkinek nem annyira érdeke. Azért kihagyni teljesen nem lehet, mert akkor oda a forrás ami egy idő után magántulajdonba megy.  Ott lebeg a legalsó szinten, és várja, hogy valaki majd foglalkozzon vele. Lényegében eszközként használták a források megszerzésére. A képviselő testület saját érdekeinek megfelelő határozatok megszavazása, és nekik nem tetszők módosítása. Tiszteletdíjuk maximalizálás és egyéb költségelszámolások átláthatatlanná tétele. A pénzügyek után érdeklődök lehülyézése és megfenyegetése. Ez várt volna Sólyra ha bejön nekik a háttérben megalkotott terv.

Ez akarták megint elérni.

Alárendelve minden egyéb más érdeknek de leginkább a református egyház ruhájába bújtatott egyéni érdekek. Sajnos el tudták hitetni felsőbb szinten is, hogy ez bizony a sólyi közérdek. Mára már teljesen világossá vált még akkor ifjú embereknek is, hogy micsoda személyi kultusz kiépítése folyt akkoriban Sólyban.

Még mindig sokan támogatják a levitézletteket Sólyban, nem tudják elfogadni azt, hogy egy falunak azért legyen köze saját érdekéhez. Így Sóly második kifosztására tett kísérlet egy darabig elnapolva. De azért ne dőljünk hátra, mert valószínű még próbálkoznak.

Ez lett volna a “Változás kell Sólyban” program.

Sokan írták, hogy a Sólyban négy képviselő lehet az alpolgármestert beleszámolva. Tudjuk, az ábra éppen azt szemlélteti, hogy van amikor valaki képviselő és alpolgármesteri szinten is csak a saját érdekét nézi, akkor Sólyban bármennyi képviselő lehetne az nem változtat semmit azon mit akarnak.

Like (0)

Szólj hozzá!

 

Free Web Hosting