Hát, ezt elképzelni sem tudtuk volna.
Képzeljük el, hogy találkozunk valakivel, akinek rendszeresen köszönünk, és ő pedig rendszeresen figyelemre sem méltat bennünket, mondjuk egy szomszéd, egy új lakó, kolléga vagy bárki, akivel sokszor összetalálkozunk, akár nap, mint nap is. Legtöbbünkkel előfordulhattak már hasonló helyzetek, és arra is emlékezhetünk, hogy ilyenkor mi minden fut rajtunk keresztül. Most meg pláne időszerű lett ez a téma, mert oda jutottunk sokan, hogy a megválasztott polgármester pont ezt teszi a faluban minden ok nélkül. Vagy mégis okkal?
Nyilván először magunkra vesszük, ha nem fogadja az alapvető gesztust, aztán hamarosan feltesszük azt a kérdést is:
Levegőnek néz, de miért?
Sokan köszönünk előre pedig nem volt semmiféle kontaktus eddig sem, akkor még inkább foglalkoztat a kérdés. „Menjen már a… Ki ő egyáltalán?…
De tényleg így kell ezt megélni? Pont így kell viselkedni embernek egy szűk közösségben. Így kell ehhez majd hozzászoknunk, mint polgármester? Vagy netán az üléseket és a közös rendezvényeket úgy nyitja meg, hogy jobb kéz középső ujjával bemutat a résztvevőknek?
Sokan azt írták olyan megvetően tud elfordulni és oda sem nézni, hogy az már művészet.
Mások azt írják, hogy kétszer próbálkoztak sikertelenül, és utána már nem erőltetik ezt az ősi szokást nála. Nem akar, elfogadjuk. Azt viszont neki kéne elfogadni, hogy most egy közösség vezetőjének megválasztva már érdekes vélemények születhetnek.
Nem egyedi eset.
Mint tudjuk a sólyi nyugdíjas klub vezetője is aktív művelője ennek. Többször nem volt hajlandó köszönteni a falu polgármesterét sem.
Mindnyájan úgy tanultuk, hogy gőgnek, és az alapok hiányának számít, ha nem üdvözöljük vissza egymást. Vagyis is, ha így van, az utcán, vagy munkahelyeken, akkor érzékenyen érinthet mindenkit a ez a szokás. Még akkor is, ha túlságosan nem is hiányoznak a (süvegelő, kalapemelő, biccentő, meghajló) reakciók, akkor is zavaró az egyszerű -jó napot- hiánya.
Persze vannak érthető kivételek.
Akkor, mikor valaki megszakít minden kapcsolatot és soha nem akar az életben találkozni azzal, aki csak rosszat tett vele. Ebben az esetben a nem köszönés érthető emberi reakció és nem is műveltség vagy szocializáció kérdése. A kapcsolati rendszer teljes megszakítása után érdekes jelenség lenne egy köszönés bájvigyorral egybekötve.
A köszönésnek ugyanis mély evolúciós okai vannak. Sokaknál ez az ág nem fejlődött emberi szintre? Nem pusztán illemről van szó, egy felszínes, múlékony modorról, amely változik korokon át, és ahány ember, annyiféle van belőle, hanem az embert meghatározó lényegi viselkedésről.
A-hé te,-sem megfelelő!
Ez elmegy, egy szűk baráti körben ahol már mindenki jól ismeri egymást. Idegenek között sértő és lenéző alap eset. És minő meglepő ehhez a csoporthoz tartozik egy olyan jelölt is, aki a –hé te- megszólítás híve, ha valaki nem ért egyet vele. Ugye nem kell részletezni kire, gondolunk.
Elképesztő sok módot talált magának az ember évezredek alatt. Annyiféle meghökkentő formulát, hogy szinte köszönőviszonyban sincsenek egymással. Kézfogás, ölelés, hátba veregetés, kézfelemelés stb. sora. Lehet válogatni, de az egyszerű jó napot az majdnem mindenkinek megfelel még Sólyban is.
Hogyan lehet úgy utcán valakit embernek nézni, ha a köszönő fél köszönését tudatosan semminek nézi. Még az is tetézi a helyzetet, hogy gyerekeket nevel és oktat. Mesével szórakoztat és komoly valóságban ezeket mind félre dobja. A mesékben is sok köszönési módok vannak. Biztosan felolvasott már egypárat
Annyira alapvető gesztus, hogy kódolva van bennünk, évezredek óta.
Senki sem akar alá vagy felsőbbrendűséget érezni egy pici faluban.
Alapelv, hogy észleljük őt, és tudomásul vesszük a jelenlétét. Nem is lehet szó szerint venni ma már az üdvözlések szó szerinti jelentését, mint például a szervusz, (servus humillimus) (alázatos szolgája vagyok) köszönést sem.
Univerzális elvárás (és evolúciós kényszer) tehát a köszönés, kinek-kinek az emberi kötelékei, érzelmei vagy a közösségi státusza szerint, de valamilyen formában használni kellett mindig is. Alapesetben automatikusan köszön az ember, és minden kultúrában és közösségben.
Az első az amit megtanítanak a gyerekekkel.
Hogyan köszönjenek egymásnak, felnőttek, napszaknak megfelelően. Mégsem tesszük ezt lépten-nyomon, a modern, népes társadalmakban pedig végképp nem. Ahogyan a szupermarketben sem pacsizunk a velünk együtt sorban állókkal a pénztárnál. Ám amikor egy első ajtós buszra szállunk fel, akkor köszönünk.
A láthatatlan ember Sólyban.
Mivel a társadalmi kapcsolatok elengedhetetlenek a túléléshez, az emberek olyan kifinomult észlelőantennákat fejlesztettek ki, amelyek képesek érzékelni a befogadás vagy kizárás legapróbb jeleit is. Például már egy egyszerű szemkontaktus is elegendő lehet a befogadás jelzéséhez. És fordítva: ha nincs szemkontaktus, az a semmibevételt is jelezheti. Levegőnek néznek, szándékos figyelmen kívül hagynak, láthatatlan vagy, észrevétlen maradsz. Ez így megint egy felsőbb színt.
No, de senki nem kívánja még Sólyban sem, hogy felnézz, a szemébe néz egy egyszerű jó napot alkalmával sem.
Ha viszont megkülönböztetés a cél, és azért nem köszönök nekik, mert nem tetszik az egész ember, azért az már elgondolkodtató. De mitől nem tetszik, soha nem is beszéltek egymással, csak az utcán találkoztak és nem köszön vissza.
Kismillió oka lehet annak, miért nem fogadják az üdvözletünket. Köztük pedig a legtöbb nem okvetlenül rólunk szól, mert a negligáló és társadalmi hierarchiát akarnak tudatosítani és nyomatékosítani. Hozzátesszük Sólyban az ilyen hierarchiák elvi felállítása és próbálkozása is veszett fejsze. A mai társadalmi viszonyokban nem Sólyban kezdődik a pukedlira alkalmas felsőbbrendűségi hiszti. De, ha mégis akkor honnan tudja, hogy más alsóbbrendű akármiben nála? Hozzátesszük, erre pár ciklussal ezelőtt voltak próbálkozások a sólyi képviselő-testületből is.
Merjük remélni, nem ez a fő oka.
De lehet félénk is, vagy éppen sznob, aki az emberiség felett jár a Parnasszuson, és nem elegyedik szóba „alsóbbrendűekkel”. Vagy éppen a negligáló elfelejtette, ki vagy, és azon tanakodik, honnan is ismerhet téged. És persze igen, azért is, ami legtöbbünknek először átfut az agyán: ő az aki egyszerűen nem kedvel valamiért.
Mit lehet tenni, mi lehet a jó reakció, ha átnéznek rajtunk, mint egy plexilapon, vagy figyelemre sem méltatnak, mintha ott sem lennénk?
Akkor legközelebb mi sem köszönünk?
Lehet, hogy ekkor a negligáló eléri célját, hiszen sikeresen rombolt, egóját pedig hájjal kenegetjük. Esetleg Ovidiusnak, a római aranykor költőjének iránymutatása szerint járunk el, és „mindenkit előre üdvözölünk – ugyan mit vesztünk vele?”, és továbbra is köszönünk az arcátlannak?
Ezzel pedig üdvözlő szokását hizlalhatjuk, és sokkal több figyelmet szentelünk neki a kelleténél, amivel megint csak egy túlfejlett és beképzelt egót hizlalhatunk. Vagy vegyük félvállról az esetet, és egyszerűen csak könyveljük el őt a megfelelő kategóriába úgy is mint az új sólyi polgármester?
Vajon megtanul mindenkinek köszönni legalább Sólyban?
Várjuk a véleményeket.
Like (0)