Lemondott a képviselő jelöltségről

Van aki nem akar képviselő lenni, lemondott. No de miért is? Többen már meg is írták… Sokan sajnálják, de még többen azt írják, hogy a legjobb dolog amit tett eddig a faluval, hogy nem indul képviselőnek. A polgármesteri interjú megjelenésének napján már érezhető volt a feszültség a faluban. Valami eltörött a vállalkozó úrnál. Pontosabban olyan … Olvass továbbLemondott a képviselő jelöltségről

A Sólyi Anomáliák is kérdezett, és ezeket válaszolták rá.

Nagyon úgy tűnik, hogy ezek a válaszok a nesze neked, semmi kategóriának sem felelnek meg, és a Sólyi Anomáliák csapata is  kérdezősködni kezdett e-mailban főleg a falu ügyeit ismerő emberektől. Konkrétan és kertelés nélkül adtak rá választ. Úgy tűnik az első két kérdés foglalkoztatja a legjobban Sólyt. Annyit tudunk előre írni, hogy a kérdésekre több … Olvass továbbA Sólyi Anomáliák is kérdezett, és ezeket válaszolták rá.

Válaszolt a polgármester, de hiszen ez csak kampány

Merre van előre, éppen a lényeg nem derül ki.  Sok-sok mondat, szinte semmi tartalmi információ. Mi ez a közös nevező, . „Tudjuk, rajta vagyunk, majd. „ ? Még akkor is ez a válasz, ha az lényeges információ akár egyetlen telefonnal is beszerezhető lett volna. De azt is tudjuk azért bukott meg mert nem egyeztetett és … Olvass továbbVálaszolt a polgármester, de hiszen ez csak kampány

Mi így szavaznánk

Ez lenne legjobb a falu közéletének:   Polgármesternek: ⊗ Gőbölös Gergő O Ispán Krisztina    Képviselőnek: Ο Pető László Ο Vajda Géza (lemondott) ⊗ Göbölös Balázs Ο Domján Róbert Ο Kacsur István Ο Piri Attila ⊗ Olasz Attila István ⊗ Pacher László Ο Kovácsné Makra Edina Ο Kádár Ignác ⊗ Kurucz Richárd Dávid   Like … Olvass továbbMi így szavaznánk

Szösszenetek.

Szösszenetek: Anomáliák kontra Facebook.   Néhány hónappal ezelőtt történt. Egy beszélgetésen előjött az Anomáliák témája. Az egyik résztvevő megkérdezte a másikat, olvassa-e. Nem, volt a válasz, mert csak lejáratással foglalkozik. Ezúton állunk bele abba a beszélgetésbe. Néhányan picit úgy vannak az Anomáliák olvasásával, mint a Győzike show-al. Senki nem nézte, de mindenki beszélt róla. Azt … Olvass továbbSzösszenetek.

Ki fizeti a polgármestereket?

Sok tévhit kering a faluban, arról, hogy a polgármesterek és képviselők javadalmazásáról. A legtöbben rávágják, hogy úgy is az állam fizeti az összeset. Nos nézzük miben is tévednek? Sokak tényként állítják azt, hogy az állam fizeti ki ezeket az összegeket. Ezt a témát feszegetjük a következő cikkünkben. Már előre el kell keseríteni azokat akikkel el … Olvass továbbKi fizeti a polgármestereket?

Aki többet ért a történtekhez.

Indokolatlan szerepvállalások, önfejűség és hatalmas egó is kellett ahhoz, hogy egy polgármester ilyen csúfosan bukjon meg. Amúgy a falu története nem egyedi, mert sok helyen akadnak ilyen emberek akik azt hiszik, hogy a köznek dolgoznak közben saját kis pecsenyéjüket sütögetnék közpénzen. Ezért a választóknak kell résen lenni, hogy kit szavazzanak meg polgármesternek és képviselőnek. Hihetetlen … Olvass továbbAki többet ért a történtekhez.

Nem árnyékolni kellene, hanem a fényt beengedni

Nagyon érdekes levél érkezett hozzánk. Ezek szerint a faluban vannak akik tisztán látják a helyzetet akkor is, ha a megbuktatott polgármester még mindig árnyékolni akar. Mára felgyorsultak az események mindenki izgatottabb egy kicsit és elszántabb és meg is meri írni nekünk. Árnyékolás, igen úgy tűnik ez lesz a legfontosabb Sóly közéletében a következőkben. És milyen … Olvass továbbNem árnyékolni kellene, hanem a fényt beengedni

Hogyan lehet Ispán Krisztinát legyőzni?

Sokan úgy érzik,  csak egyetlen lehetséges változata van annak, hogy a leléptetett polgármestert hogyan lehetne legyőzni. A rá szavazókat 90%-ban be lehet azonosítani. Ezek java része a Kossuth utcában van. Nincs új a nap alatt ezek mind a régi rendszer támogatói is egyben. Kötődésük a falu hangadói körül keresendők és a lelkész-ex polgármester ismeretségi körhöz … Olvass továbbHogyan lehet Ispán Krisztinát legyőzni?

Karácsonyi támogatás és a bőkezű gyereknap

Szó, mi szó már kampány van. Hozzánk is eljutottak a szórólapok a sütivásár és sólyi gyereknap és családi napról a szórólapok. Sűrűsödnek az események, és egyre jobban igyekszik a polgármester asszony is. Igen, de megvannak még a Karácsonyi támogatásról szóló tájékoztatók, is annak minden kizáró feltételeivel együtt. Mind a két esemény fontos, de most vannak … Olvass továbbKarácsonyi támogatás és a bőkezű gyereknap

 

Free Web Hosting