Nagyon úgy tűnik, hogy ezek a válaszok a nesze neked semmi kategóriának sem felelnek meg, és a Sólyi Anomáliák csapata is kérdezősködni kezdett e-mailban főleg a falu ügyeit ismerő emberektől. Konkrétan és kertelés nélkül adtak rá választ.
Első három kérdésre máris megérkezett a válasz és ezeket a válaszokat kaptuk és így közzé is tesszük.
- A malommal szembeni telkekről jön az irgalmatlan bűz néha, az érintett egy család és jogos a kérdező észrevétele. Nagyon sok istálló trágya( ki tudja hány köbméter) van felhalmozva és kedvezőtlen széljárás esetén a fél falu érzi az erős trágya szagot.
- A polgármester szomszédja alkalmaz több évtizede egy „Bürke” becenévre hallgató embert. Részleteket nem tudni, de valószínűleg nem minden jogszerű az ügyben, amit leírt a kérdező jogos, egy olyan polgármestertől aki naponta láthatja és tudja is ki az illető. A mindenkire figyelünk szlogen itt miért nem működik vajon?
- Még az előző polgármester alatt be volt tervezve 5.000.000 Ft egy mart aszfalt út kiépítésére a tavalyi évben a Petőfi utcára. Ez hivatalosan a 2024 évi költségvetésben volt. Megjött az új fő állású polgármester és költségvetést kellett módosítani, hiszen az ő bére nem volt betervezve. Hozzányúltak az ötmillió forinthoz és szépen el is kopott! Amikor megjött a 60 %-os állami kompenzáció fél év múlva, már nem élvezett prioritást a Petőfi utca martaszfaltozása. Viss Majort csak önkormányzati kárra lehet igényelni, magán személynek nem adnak!!!
folytatjuk a többi kérdéssel …
Like (0)